http://szabonemarika.blogspot.hu/

BLOG TRANSLATOR Blogfordító

1.4.12

VIRÁGVASÁRNAP

barka 02 150x150 Virágvasárnapirodalom es firkaszat Húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap.  Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el. A 7. sz.-i bobbiói misszálé szerint a pálmaszentelés már ismert volt, körmeneteket e napon pedig már a 6. sz.-ban is tartottak. A keresztény ünnepkörben a nagyhét kezdete. Virágvasárnap.
Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunkbarkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európa-szerte megtaláljuk. Nálunk a hivők maguk vitték a templomba a barkát.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, kereszthalála előtti vasárnapon. A nyugati
Piero della Francesca 150x150 Virágvasárnapirodalom es firkaszat
Piero della Francesca festménye
keresztény egyházak liturgiájában ez a fontos nap mindig a március 15. és április 18. közötti valamelyik vasárnapra esik.

Nincsenek megjegyzések: