SOHA NEM LEHETSZ TÚL ÖREG EGY ÚJABB CÉL KITŰZÉSÉHEZ ÉS EGY ÚJABB ÁLOM MEGÁLMODÁSÁHOZ
http://szabonemarika.blogspot.hu/
BLOG TRANSLATOR Blogfordító
29.6.10
PÉTER -PÁL
Az első az apostol- fejedelem, a másik a népek apostola volt. Ezen a napon kezdődik az aratás, mivel a néphit úgy tartja, hogy a búza töve "Péterpálkor" megszakad. Szent Péter a halászok védőszentje, hiszen maga is halász volt, mielőtt Jézus tanítványai közé állt. A halászok régen ezen a napon tartották a céhgyűlést, a legény- és a mesteravatást. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.
Péter és Pál emléknapja, mint az aratás kezdete vált ismertté a néphagyományban. Sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot, a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek, csak hogy képletesen megkezdjék az aratást. Péter-Pál, valamikor dologtiltó nap volt. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák a kaszálni tudó részes aratókat és a napszámosokat. A hiedelem szerint a hajadonok közül, aki elsőként hallja meg a harangszót, év végéig biztosan férjhez megy.
26.6.10
KÉTSZER MELEGSZÜNK
Közben elkészültem a felajánlásommal.
Egy folt a tiszta vízért
Globális
Quilt Projekt Központi
Afrika
Köztársaság
23.6.10
EGY ELRONTOT MUNKA !
Van egy pár elrontott, vagy csak ki próbálós " minta darab "ma rendezgetem,hogy miből mit lehet kihozni ,hogy lehetne kijavítgatni ki pofozni .
Ma próbáltam helyre hozni ezt a félretett darabot ,ennyire sikerült.
Olyan kis csámpáska ,nem úgy sikeredett ,ahogy elképzeltem anno, és ezért került a láda fiába akkor gyorsan .
De most meg így ,egy kicsit kipofozva ,még talán tetszik is,nem is tudom .

22.6.10
HÁT MÉG MI JÖN
2010-06-21 Bábolna
2010. június 21-én, helyi idő szerint 23:08-kor kisebb földrengés keletkezett a Komárom-Esztergom megyei Bábolna közelében. A rengés magnitúdója 2,6 volt a Richter skálán.
A talajmozgást az epicentrum környékén a lakosság is érzékelte, károkról az Obszervatóriumba nem érkezett bejelentés
Éreztem ,mivel nem tudtam ,hogy mi ez a fura valami hát azt hittem valami kamion remegteti meg a házat, de nem volt semmi az utcán ,csak bennem volt olyan furcsa félelmetes érzés (Ja féltem is)
Nem gondoltam hogy földrengésbe van részem.
Csak reggel tudatosult bennem , hogy mi volt az este az a furcsa jelenség.
Na ezt is meg értem de mi jőőőőn még mert az eső az szüntelenül szakad és szakad .

21.6.10
ÁZIK FÁZIK MINDEN
Hideg van az eső meg csak esik, hol csendesen hol pedig mindent letarolva söpör végig ,várost falut elsöpörve .Nem kíméli sem az embert sem az állatot .A határ is siralmas minden növény a földön ,letarolva .
Talán már a hétvége szebb napokat hoz de addig még hányhelyen csap le a vihar ?
18.6.10
Global Quilt Project
Egy folt a tiszta vízért Közép Afrikába !!
Részletek ITT Global Quilt Project
Globális Quilt Projekt Központi
Afrika
Köztársaság
World WC napja
November 19, 2010
részt fűződő alapvető közegészségügyi szomszédaink a közép-afrikai Köztársaságban.
Quilters a világ minden tájáról várnak, hogy csatlakozzanak a mi globális Quilt Project!
Ön adományozott 12 x 12 inch blokk lesz összerakta alkotnak egy gyönyörű paplan.
A paplan tükrözni fogják az üzenetet, hogy ha erőfeszítéseink önálló tűnhet jelentéktelen, de ahogy tömörülni tudunk különbséget tenni az életét a szomszédaink az egész világon.
A paplan kerül árverésre, és két mellékhelyiségek épül az iskola CAR. Egy WC lesz a fiú használja, a másik WC lesz a lány használja. Ezek a mellékhelyiségek nem csak segít megállítani a betegség terjedését, hanem azt is biztosítja, amelyek a magánélet segíteni fog több lány az iskolában.
16.6.10
Eső esik , hát varrósnap
Ma ismét eset az eső mert már olyan rég eset :((
Varrós napot tartottam magamnak ,ebéd volt, idő pocsék, hát varrtam .
Most itt tartok ,hiába akarok előre meg rajzolt mintán varrni nekem nem jön össze .
Mint a rossz diák mindig kimegyek a sorból .
Csak a fő vonalakat jelöltem be ,de még abból is ki ki csámpáztam .
Azt hiszem már én a tűzést nem fogom tudni szabályosan megcsinálni és megtanulni .

15.6.10
Csomagot kaptam!
Jutustól jött ma csomagom !
Varrószakköri találkozón beszélgettünk ,mindenről,és mondtam, hogy szeretek varrni színtelen (damilnak nevezem) cérnával .De mivel nem sok időm volt vásárolni ,mert vagy vásárolok vagy a talira megyek egyszerre nem ment a két dolog( idő hiányában ).Jutus felajánlotta ,hogy neki van és szívesen elküldi nekem ,ez a csomag érkezett ma meg. DEE nem egy spulni cérna, hanem jóval több van a csomagban ,és főleg még az a jó békebeli cérna amit lánchídnak neveztek ,amit már nem nagyon látni az üzletekben .
Jutus !! Nagyon szépen köszönöm a sok szépséget !

14.6.10
Asztal terítő.
Kékfestő anyagot ,úgy kaptam ,csipkével volt díszítve ,hát azt leszedegetem .Majd jó lesz valamire,jelszóval.
Most más szolgálatot szántam az anyagnak csipke nélkül .
Az ősszel Határtalanul kiállításon nagyon sok csodálatos kékfestős munka volt.
Azt hiszem egy kicsit szívembe és fejembe is zártam és most ott motoszkál .
Tegnap délután a nagy melegtől elbújva és a mai szabadnappal (hétfő lévén nem kell főzni) csinálgattam asztal terítőnek szántam.
A tűzés van még hátra amit már szeretnék megtervezni ,nem csak hangulat és kedv szerint, csak nyomni a pedált .Hááát nem tudom sikerül e nekem betartani a szabályos szabad gépi tűzést .
Na alszom rá és majd eldől minden a varrógép tűje alatt. Van kis elcsúszás is a munkán de "direkt "" így akartam, már nem tudtam korrigálni , vagy más megoldást találni, kevés a tapasztalat e téren biztos.
Úgy hogy így marad ,majd a tűzés egy kicsit megszépíti remélem .

9.6.10
Csomagot kaptam
Amy hirdette meg az idei évben isBlOGGRS QUILT FESZTIVÁL ,jelentkeztem én is több mint 600 jelentkező volt .Shelly
Ajándék csomagját nyertem és ma kaptam meg .
Nagyon szép anyagok ,egyenlőre csak gyönyörködöm ,nézegetem .
8.6.10
Nem ezt álmodtam .
Ismét tanultam magamtól nem jól választottam meg a tűzéshez a cérna színeket meg egyéb sok apróságra jöttem rá míg tűztem.
De hát saját hibánkból tanulunk .
Szokásomhoz híven nem nagy tervezéssel álltam neki a tűzésnek csak a festés szolgált alapul .
Még a jó múltkor festetem csavart (spirál ) mintával ezt a darab selyem molinót .
Már akkor érlelődött ,hogy tűzésre fogom használni .
Az elképzelésem és az álmom , húú de jó volt, de az eredmény háát nem úgy sikerült ahogy meg álmodtam .
Hát majd csak valóra válik az az álom :)

5.6.10
Szakkörös találkozó
A mai napra RITA szervezte meg az első szakkörös találkozót .
Ami nagyon remek volt ,nagyon jó hangulat ,kedves társaság jött össze ,aki ott volt nagyon jól érezte megát .
Rita nagy odafigyeléssel gondoskodott gyerek programról .
.Rólunk meg nem is beszélve Rita még egyszer nagyon szépen köszönöm -jük ,a találkozó meg szervezését és a fáradozásod ami nem kevés munkával járt.ezt az ajándékot kaptam gromine Tündétöl
És ezt varrtam ,kicsit bancsít de így aranyos .

1.6.10
Igy köszöntöt be
Június elseje esővel és hideggel köszöntöt be na meg oldottam és be fűtöttem
Már három hete esik és ázunk fázunk .De mi lesz ha még Medárd napján is fog esni.Akkor még negyven napig fog esni .
06.08.Csoóri Sándor: Medárdi eső
Medárd nekünk megártott,
alaposan bemártott,
három hete csak zuhog,
ázik a bab s a murok,
petrezselyem zöldje is
és a holtak földje is.
Ázik, ázik a búza,
fejét a víz lehúzza,
beillene zsenge nádnak:
bokán fölül vízben állhat..."

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)